Itt is mondják el

2015. november 28. 16:06

Alig láttam ismerős arcot a parlament fenntartható fejlődés bizottságában kedden, legalábbis azokhoz a képviselőkhöz képest, akik a népi kezdeményezésünk okán 2012 decemberében Dunakilitin jártak.

2015. november 28. 16:06
Cséfalvay Attila
Kisalföld

Az új bizottsági tagok meg láthatóan keveset értettek az itteni vitából pesti zöldek és szigetköziek között. Pedig a képlet rém egyszerű: amikor elterelték a Dunát, s az agyament szivattyús vízpótlást kezdték, mi mentette meg végül az ágrendszert Rajkától Ásványráróig? A dunakiliti fenékküszöb. Újabb húszévnyi szélmalomharc után hogyan lett víz most az ágrendszerben Ásványrárótól Vénekig? Fenékküszöbökkel. Akkor mivel lehetne emelni a haldokló Öreg-Duna szintjét? A Duna Charta szerint semmiképpen sem fenékküszöbökkel. Megfejelte mindezt Bárdos-Deák Péter azzal a kijelentésével, hogy a vita nem Szigetközről folyik, hanem a Dunáról és a mellékágakról, »amelynek nincs lakossága, így hátránya sem a mostani helyzetből«. Annyit kérek, jöjjön el ide, s egy fórumon mondja el ezt a szigetközi vendéglátósnak, a turizmusból élőnek, horgásznak, a kiszáradt magánerdő tulajdonosának, gazdálkodóknak. Várjuk.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2015. november 29. 07:29
Fenntartható fejlövés gumilövedékkel ? Most láttam az értelmi szerzőjét, Gyurcsány elvtársat. Pont most akar nemzeti konzultációval betörni a nagyobb szelet DK-s tortáért a Nemzeti Cukrászdába.
pemete jakab
2015. november 29. 00:01
"Alig láttam ismerős arcot a parlament fenntartható fejlődés" Egy politikus legfeljebb négy évben gondolkodik, de inkább csak szavazatokban számol. Neki ez a fenntarthatóság. Önmaga fenntartása, eltartása közpénzen, számára ez a fejlődés.
Békanász a hasadon
2015. november 28. 20:56
Halandzsa.
Wendriner
2015. november 28. 17:50
Kisalföld. Ugorgyunk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!