IMF: hello & goodbye!

2013. július 27. 16:37

Talán tényleg nem lesz többet ügyünk a Valutaalappal – goodbye, IMF. Ámbár ezt gondoltam az 1990-es évek közepétől. Aztán mégis lett.

2013. július 27. 16:37
Bod Péter Ákos
Bod Péter Ákos
Heti Válasz

„A puszta eseménynek a szaklapok kishírei között lenne a helye: az International Monetary Fund (IMF), amely az egykori pontatlan fordítás révén Nemzetközi Valutaalap néven vált ismertté, idén bezárja budapesti képviseleti irodáját. Az IMF a tagállamokkal egyeztetve nyit helyi irodát (ez a képviselet-vezetőt, asszisztensét meg egy vagy két szakmai munkatársát jelenti), ha hitelprogram és technikai tanácsadási projektek miatt célszerű a jelenléte. A projektek kifutásával azután már elégséges lehet a kapcsolattartás a tagállam információszolgáltatása és az éves vagy kétévenkénti gazdaságpolitikai konzultációs látogatás révén. (...)

Mégsem mínuszos hír lett ebből. Az egyébként logikus lépést nem a hatóságaink és az IMF apparátusa közötti levelezéssel készítették elő, hanem a Magyar Nemzeti Bank elnöke a sajtónyilvánosság előtt kérte fel az iroda bezárására az IMF elnök (aki éppen Bukarestben tárgyalt az újabb romániai hitelprogram ügyében). Huncut, aki rosszra gondol, de nehéz ebben az ügyben nem meglátni a belpolitikát. Újabb szimbolikus ügy, a pénzügyi szuverenitásért folytatott szabadságharc újabb csatája (no jó: csetepatéja). A nemzetközi pénzügyek világában roppant járatlan magyar nagyközönség egy friss felmérés szerint leginkább az IMF-ről gondolja, hogy veszélyezteti hazánk önállóságát (ebben az IMF bőven veri az Európai Uniót vagy Németországot a közvélemény-kutatásban felkínált válaszok között). (...)

De ez már a múlt. Apropó, a múlt. Megemlítem, hogy kik is képviselték ezt a »hárombetűs szervezetet« az utóbbi időkben. A rendszerváltozás után Szapáry György volt az IMF budapesti képviselet-vezetője: valutaalapi szolgálatának végeztével olyannyira kedvére vált a magyar ügyekkel való munkálkodás, hogy elfogadta a kinevezést a Magyar Nemzeti Bank alelnöki tisztségére, és azt hosszú éveken át közmegbecsülésre ellátta. Ma hazánk washingtoni nagykövete. Utána képviselet-vezető lett Kopits György: valutaalapi munkája után a Költségvetési Tanács elnökének választották. A jelenlegi irodavezető egy ukrán közgazdász hölgy, aki hátteréből adódóan nemcsak jól érti, de bizonyos megértéssel is nézi a bonyolult magyar ügyeket. Nyilvánvaló okok miatt mégsem hinném, hogy őt is meg lehetne nyerni kormányzati munkára. Szapáry, Kopits, Ivaschenko – ezek a nevek jól megzavarhatják azt, aki ellenséget akar látni az IMF-ben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Toportyán tiszteletes
2013. július 28. 11:31
smerős mentalitás? Legyen szó pénzintézetekről, kereskedelemről, energiapiacról, adószakértőkről, jogvédőkről, vagy diplomatákról, velük szemben a kormány oldalán mintha mindig egy begőzölt gimis állna. Akinek csípős a nyelve, ezzel leplezi komoly tudásbéli hiányosságait. Ha egy sajtótájékoztatón, vagy tévéinterjún szembesítik párttársaik, vagy akár saját maguk részéről korábban elhangzottakkal, szemrebbenés nélkül letagadják. Mi több, képesek ezt értékként beállítani: a kapkodás az nem szeszély az ő olvasatukban, hanem gyors reagálás a környezeti kihívásokra. Az egymásnak ellentmondó szónoklatok megfejtése helyett bedobják a „ti ezt nem érthetitek” lemezt.
Agnieszka
2013. július 28. 09:11
Érdekes, h. ez az éles helyzetben látványosan törülközőt bedobó ember mennyire szeret köz szerepelni, gondolatai, melyek főleg a Fidesz gazdaság és egyéb politikájának kárhoztatása körül járnak, közkinccsé tenni. Néha attól tartok, talán valami személyes érdek is motiválja, oly következetes, h. az már-már rosszindulat az előzmények ismeretében. Nem lehet tudni, a jövő mit hoz. Nem lehet elvárni a koldussá tett, az iskolában használható tudást keveset kapott, napról-napra megélő embertől, h. lássa, a 4+12 év MDF-SZDSZ-MSZP kormányok alatt lopták ki alóla az országot, számolták fel azt a magyar ipart, ahol dolgozva kereshetne, tették a mezőgazdaságból élőket kiszolgáltatottá a külföldi tulajdonba adott élelmiszer kereskedelemmel, különösen, mivel a médiából az ömlik rá, h. mindez a gonosz Orbán műve. Nem minden, sőt, egyedül a magyar "balos" elit volt ily ostoba, l. a cseheket, lengyeleket, szlovákokat, akik nem ezen az úton haladtak. Minden megfontolás, sajnos, ezután jöhet, az IMF szerepe pedig világszerte oly gyászosra sikeredett, h. nagyon érthető, ha egy vezetés valami mással próbálkozik, egyelőre sikerrel. Hungarikum a magyar "balos" elit gátlástalan küzdelme hazugságokkal a nemzetközi fórumokon a 2/3-os kormány ellen. Mi az, h. fékek és ellensúlyok? Hol voltak, mikor a nép kifosztását kellett volna megakadályozni?
Berecskereki
2013. július 28. 08:04
A téma kapcsán nem releváns, hogy honnan származik az IMF aranykészlete. Egy biztos nem onnan, ahonnan némely ország jegybankjának. Így egy másik téma lehetne, hogy a háború után hova került a németek aranykészlete. Mennyi került állami és mennyi magánkézbe a valós nevekkel feltárva. Ez azonban egy másik történet.
BenedekAkos
2013. július 27. 22:30
"Talán tényleg nem lesz többet ügyünk a Valutaalappal - goodbye, IMF. Ámbár ezt gondoltam az 1990-es évek közepétől. Aztán mégis lett." Ahhoz persze az kellene, hogy a választók megint úgy döntsenek, Medgyessy, Gyurcsányi, Bajnai vagy Mesterházi megválasztása a nemzet érdeke. Az IMF egyébként nem ellenségünk, sose volt az. Minek is nekünk ellenség, ha ilyen barátaink vannak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!