Elhunyt a Harry Potter-filmek sztárja

2024. április 18. 18:32

Samantha Davis férjével együtt szerepelt az utolsó Harry Potter-filmben.

2024. április 18. 18:32

Nyitókép: Taylor Hill/Getty Images

53 éves korában elhunyt Samantha Davis angol színésznő, aki a Harry Potter: a Halál ereklyéi című filmben egy koboldot alakított – írta meg a Sky News. Samantha férje Warwick Davis, aki szintén játszott a Harry Potter filemkben. Samantha társalapítója volt a Little People UK törpeséggel foglalkozó jótékonysági szervezetnek, és Warwick mellett szerepelt az utolsó Harry Potter-filmben.

Warwick a BBC-nek adott nyilatkozatában jelentette be a hírt, amelyben elárulta, hogy március 24-én meghalt. „A halála hatalmas űrt hagyott a családunk életében. Hiányoznak az ölelései” – mondta. 

„Egyedülálló személyiség volt, mindig az élet napos oldalát látta, gonosz humorérzéke volt, és mindig nevetett a rossz vicceimen” 

– tette hozzá.

A pár George Lucas Willow című filmjének forgatásán ismerkedett meg, és három évvel később, 1991-ben házasodtak össze. 1991-ben két közös gyermekük, Annabelle és Harrison is tisztelgett édesanyjuk előtt: „Az ő szeretete és boldogsága végigkísérte az egész életünket. Anya a legjobb barátunk, és megtiszteltetés számunkra, hogy olyan szeretetet kaptunk, mint az övé”.


 

 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
citromosParizer
2024. április 19. 16:25
ha meghal egy sztár, akkor kiírják a nevét. ha nincs név, akkor a filmiparban egy senki volt, nem kell kattintani, mert úgysem ismerted. folytathatja a mélyrepülés a Mandiner az Origós formulával, aminél csak azt felejti kiírni a címben, hogy 46 évvel ezelőtti esetet poroltak le. mindig van lejjebb... inkább arra fordítanának energiát, hogy pl egy miniszterelnöki interjú ne középiskolás szinten zajlódon el. csak szólok :)
GalGy
2024. április 19. 14:20
Kezdtek a Kiskegyed szintjére süllyedni!
kukasmacska
2024. április 18. 20:52
Röhejesen primitív címadás újra. NEM volt a Harry Potter filmek sztárja, a 8 filmből EGYBEN szerepelt, kb statisztaként, név nélkül.
zrx8
2024. április 18. 20:49
"1991-ben házasodtak össze. 1991-ben két közös gyermekük, Annabelle és Harrison is tisztelgett édesanyjuk előtt" jóvan, mandi.. hozzátok a formátokat..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!