Nyitókép: Stanislav Kogiku / APA-PictureDesk / APA-PictureDesk via AFP
***
A szerző pszichiáter professzor, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
Nőgyógyász barátom kérdezte néhány évvel ezelőtt: tényleg igaz, hogy a pszichiátriában 20-30 évente megváltoznak a diagnózisok? Hogy ami korábban elmebaj volt, az többé nem az?
Igen, van benne igazság.
Pályakezdő koromban a pszichés zavarokkal küzdő emberek gyakran kaptak „neurózis”, nőbetegek pedig „hisztéria” diagnózist.
Ezek mára elavult fogalmak.
Egy 1716-os névtelen könyv hatására – a 20. század elejéig! – a nemi önkielégítést tartották az elmebaj egyik fő okának; antik kórlapokban nálunk se volt ritka a „maszturbációs pszichózis”. A homoszexualitást sem tudományos kutatás minősítette mentális betegségnek az 1700-as évek vége felé, hanem a szemlélet változása – amitől ezek az emberek vérpad vagy máglya helyett legalább életben maradhattak. Mivel azonban semmi nem bizonyította, hogy a homoszexualitás betegség volna, az 1970-es évektől kimaradt a mentális zavarok listájából. Pontosítsunk:
ilyen bizonyíték valóban nincs, de nem ezért törölték a DSM-ből, hanem a már akkor igen aktív homoszexuális „civil” szervezetek erőteljes nyomására.
Azzal a szakma döntő többsége egyetértett, hogy ne minősüljön pszichiátriai zavarnak; arról azonban nem volt szó, hogy világméretű mozgalom és mindent átható politikai aktivizmus, azután pedig óvodákat-iskolákat, serdületlen gyerekeket megcélzó erőszakos, tolakodó „hittérítés” legyen belőle…
Az elmúlt 250 év „progresszív”, forradalmi mozgalmaira jellemző, hogy soha nem állnak meg eredeti céljaiknál: amint azokat elérik, egyre újabb, egyre vadabb követelésekkel állnak elő. Ez a Trockij-féle permanens forradalom szükségszerű természete, és általában azzal végződik, hogy minden forradalom felfalja a saját gyermekeit – de eközben rengeteg (teljesen felesleges) kárt, zavart és szenvedést okoz az egész közösségnek.
Ma már sokan nem is tudják,
hogy a nagyon woke, nagyon „progresszív” eltörlés-ideológia első célpontja 1960-1980 között a pszichiátria volt:
a Ronald D. Laing és David Cooper által elindított antipszichiátria mindenestől tagadta a pszichiátria létjogosultságát. Cooper ténylegesen alapított is egy nemzetközi szervezetet, „NGO”-t a pszichiátria – és vele együtt a kapitalizmus – eltörlésére, amelynek rohamcsapatát a mentális betegek alkották volna. Némi hasonlatosság a feminizmus sorsában is fellelhető: miután annak első, és lényegében második hulláma is – teljes joggal – célbaért, a harmadik-negyedik hullám már magát a női(es)séget, az eredendő női létezésmódot tagadva és támadva lényegében önmaga ellen fordult.