Kaszparov: Ukrajna megérdemli a NATO-tagságot

2023. július 12. 10:14

Az egykori sakkvilágbajnok szerint „Amerika nem vesztegetheti az időt.”

2023. július 12. 10:14

A londoni emigrációban élő orosz ellenzéki, Garri Kaszparov egykori sakkvilágbajnoknak a Wall Street Journalban jelent meg vendégkommentárja. Kaszparov úgy ítéli meg, hogy az Egyesült Államok „túlzottan” tart a háború eszkalációjától, így 

Moszkva felhatalmazva érzi magát, hogy minden további nélkül lőhet ártatlan civileket”.

Az egykori sakkozó arról írt, hogy a litvániai Vilniusban fog beszélni a háborúellenes orosz akcióbizottság nevében. Felidézte, Biden több tucat más államfővel együtt részt vesz az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének ottani csúcstalálkozóján. Majd első üzeneteként azt fogalmazta meg: „Ukrajna az egyetlen nemzet, amely méltó a NATO-tagságra, mert azt a háborút vívja, amelyre a szövetséget 1949-ben létrehozták”. A második üzenete pedig az volt: „Amíg Amerika késlekedik, az ukránok meghalnak”.

„Halálesőt permeteznek civilekre a NATO gyávaságának pajzsa mögött”

Példaként Victoria Amelina írónőt hozta, akivel egy kramatorszki kávéházban végzett dróntalálat. A tragédia kapcsán megjegyezte, Amelinának azért kellett feláldoznia az életét, mert „az USA hátrakötötte Ukrajna kezét”. Az oroszok pontosan tudják, hogy az ukránok nem fogják felmorzsolni őket, mert a Nyugat teljesen alaptalanul az „eszkalációtól” retteg. „Ennél fogva halálesőt permeteznek civilekre a NATO gyávaságának pajzsa mögött” – hangsúlyozta Kaszparov.

Kijevnek nyernie kell

Az emigrációban élő orosz ellenzéki úgy véli, az Egyesült Államok a szervezetet a gyors lépésektől visszafogó tagja. „Ráadásul vannak értesülések arról, hogy titokban egyeztet az oroszokkal, ám ily módon elárulja a nyugati egységet, valamint keresztbe tesz az elrettentésnek Vlagyimir Putyin orosz elnök terrorrendszerével szemben” – jegyezte meg.

Kaszparov az írásban leszögezte, „Kijevnek nyernie kell. Joe Biden amerikai elnöknek ezt ki kell jelentenie a litván fővárosban. Ha a szövetség vezetője nem kötelezi el magát nyilvánosan a teljes ukrán győzelem mellett, 

akkor még több vér tapad a kezéhez. 

Nem lehet kompromisszumot kötni tömeggyilkosokkal, háborús bűnösökkel tárgyalni”.

Gondolatait azzal zárta, „nem szabad feladni azokat az értékeket, amelyeket ez a vonal megtestesít. Dicsőség Ukrajnának és a hősöknek!”

Mint ismert, Kaszparov 10 éve emigrált Oroszországból, és azóta is kereszteshadjáratot vív az orosz rezsim ellen.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Eric PIERMONT / AFP

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
elfújta az ellenszél
2023. július 12. 14:49
Egy sakkjátékos aki abban a tévhitben él, hogy a politika is olyan mint a sakk, csak ellenfél nélkül
Martell 2
2023. július 12. 12:27
Úgy orosz ő mint ahogy Soros magyar, egy örmény-zsidó keverék.
Lombi
2023. július 12. 12:16
A nátó megérdemli ukrajnát.
ujferi
2023. július 12. 11:57
Gyerekeink, unokáink jövőjét égetik el Ukrajnában és persze a jólétünket ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!