Szijjártó: Magyarország egyszerre áll nyomás alatt keletről és délről

2022. július 03. 09:32

A tárcavezető a Kossuth Rádiónak adott interjújában hangsúlyozta, Magyarországnak minden létező szempontból a béke az érdeke.

2022. július 03. 09:32
null

Szijjártó Péter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában kifejtette, keletről a háborús menekültek érkeznek, naponta 12-13 ezren, akiknek joguk van belépni Magyarországra, hiszen a „háború elől nem lehet máshova menni, mint a szomszédba”. Ezzel szemben a délről érkezőknek nincs joguk az országba érkezni, hiszen az illegális migránsok több biztonságos ország határait, köztük Szerbia és Magyarország határát sértik meg – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.

Hazánk továbbra sem enged a migrációs nyomásnak

A tárcavezető kiemelte, Magyarország délről továbbra sem engedi be az illegális migránsokat, szigorúan védi a határait, ezért

„Magyarországnak minden létező szempontból a béke az érdeke”

Szijjártó Péter fontosnak nevezte, hogy a NATO a keleti mellett a déli kihívásokra is figyeljen, ahol egyre súlyosabb problémát jelent a terrorfenyegetés, az ukrán gabona hiánya miatt feltételezhető éhínség következtében pedig a migrációs hullámok példátlan megnövekedésére is számítani lehet. A miniszter megerősítette: Magyarországnak minden létező szempontból a béke az érdeke, ugyanakkor minden egyes perc, amely háborúval telik Ukrajnában, biztonsági kockázatot jelent. Ezért fejleszteni kell a magyar hadsereg erejét, amelynek érdekében az ország már jövőre eléri a 2 százalékos GDP-arányos védelmi kiadásokat – mondta.

„A NATO-ban háborús hangulat uralkodik”

Hangsúlyozta, a NATO-ban háborús hangulat uralkodik, nagy szerencse azonban, hogy „továbbra is tartja magát az az álláspont, amely szerint

Szijjártó Péter újra bölcs döntésnek nevezte, hogy a NATO szövetségként továbbra sem szállít fegyvereket Ukrajnába, hiszen az „még nagyobb tragédia kockázatával fenyegetne”.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Pool/John Thys

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Armageddon
2022. július 03. 14:11
"Ezzel szemben a délről érkezőknek nincs joguk az országba érkezni, hiszen az illegális migránsok több biztonságos ország határait, köztük Szerbia és Magyarország határát sértik meg – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter." Öribari spanod Vucic mit szól ehhez bulvárkacsa?
LancelotDuLac
2022. július 03. 11:16
Neked Petymeg belül van nyomásod, nem is kicsi xDDD
matykox
2022. július 03. 11:03
Szíjjártó úr nyugodtan tegye hozzá 3. égtájnak a Nyugatot is - onnan ugyanis jó tíz éve egyre erősödő politikai és gazdasági nyomás latt áll az ország! A többi ehhez képest mérsékelt ...
OberEnnsinnen
2022. július 03. 11:02
Nem egyszerű helyzet, amikor az ellenagresszort agresszornak nevezi a fél világ. Az agresszort, pedig: szabadságharcosnak. Az agresszor kazárzsidó felbújtóját, uszítóját pedig: a demokrácia védelmezőjének, és a demokrtatikus NATO legerősebb bástyájának. A második bástyájuk pedig a világ aljadék: brit. Péter, CSAK ÍGY TOVÁBB! Ahogyan kb. 55-60 éve, ha sötét felhő közeledett, egymást - jobb híján biztattuk, félelemmel - "Fő a nyugalom és a piszkos nagy lezserség!" Még egyszer: csak így tovább, és ahogyan a miniszterelnökünk az elején felhívott: Stratégiai nyugalom, és ez mindvégig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!