Thank you, boomer!

Ha a negyvenes éveink derekán járunk, belátjuk az életet. Nem sejtjük, hanem tudjuk már az út végét, bár reméljük, hogy meghosszabbítható, de két lábbal állunk a földön. Emlékszünk még a gyerek- és fiatalkorunkra is, hiszen még „csak” három-négy évtizede zajlott. Inkább többé, mint kevésbé átlátjuk családunk, hazánk és a világ bő egy évszázadát, és egészen más érzelmekkel fordulunk a mögöttünk érkezők, de még inkább az előttünk járó, vagyis inkább lassuló nemzedék felé, mint amikor még a kazettánk A oldala forgott. Helyben is vagyunk, mert ezt a régi szófordulatot a Z generáció tagjai, tehát az 1995 és 2010 között születettek akkor fogják megérteni, amikor a kazetta megint divatba jön, vagyis pár év múlva, hiszen minden általunk megélt évtized retrósodik, és menő lesz egyszer.

A sláger most inkább a legifjabb és a legidősebb nemzedékek küzdelme, amely tavaly egy új-zélandi politikus gúnyos beszólásában öltött testet. Az „OK, boomer” – amely kevésbé szalonképes változatában körülbelül a „Kussoljál már, öreg!”-nek felel meg – nem új találmány, régen is viccelődtek ezzel, például úgy, hogy „a temetők meg üresek”, a „temetők tele vannak pótolhatatlan emberekkel” és efféle szellemeskedő szófordulatok révén. Viszont az „OK, boomer” most mintha kezdene nemzedéki jelszóvá válni – legalábbis markáns álláspont, hogy a baby boomerök (tehát a mi szüleink) generációja tönkretette a Földet, feldúlta a klímáját, felélte erőforrásait, luxusfogyasztásával elpusztítja a világ szegényebbik felét, és érzéketlen az új nemzedékek érdekei iránt. Hogyan merészelnek bármit mondani ők, pláne kérni, lehet szépen tiplizni a nyugdíjasotthonba (a fenntarthatóba). Ja.