Távozik egy népszerű színész a Nemzeti Színházból

2023. november 24. 22:57

„Nagyon emberi, felnőtt beszélgetés után döntöttünk így Vidnyánszky Attilával” – tudatta a színész.

2023. november 24. 22:57
FARKAS DÈnes; SZ’CS GÈza; VIDNY¡NSZKY Attila

Farkas Dénes 15 év után döntött Vidnyánszky Attilával közösen amellett, hogy nem folytatja pályafutását a Nemzeti Színházban. A színészt az RTL-en futó Keresztanyu című sorozatból ismerheti a szélesebb nyilvánosság, azonban színházi előadásokban is sok helyen feltűnt az elmúlt években. Ide sorolhatók többek között a Rex, A kaukázusi krétakör, A Mester és Margarita, valamint a Körhinta című előadások. 

Facebook-bejegyzésében így búcsúzott a színháztól:

„Sziasztok. Ma felmondtuk a munkaszerződésemet, közösen az igazgatóval, a Nemzeti Színházzal. Viszont. 

Nagyon emberi, felnőtt beszélgetés után döntöttünk így Vidnyánszky Attilával. Igaza volt. Igazam volt. 

Nagyon köszönöm az elmúlt 15 évet, amit az intézményben töltöttem. Igazi nagy feladatok, barátságok, csodálatos emberek. Köszönöm. Az évad végéig a társulat munkáját segítem, aztán megy az új élet. Szeretlek benneteket! Itt nőttem fel. Hálás vagyok.” 

Nyitókép: MTI/Mónus Márton

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
monuskaroly
2023. november 25. 12:28
RTL? Nincs is több kérdés!!!
bölcsuhú
2023. november 25. 12:19
Ez is egy ballibsi moslékos.
Búvár Kund
2023. november 25. 11:13
Biztos várja vmi "nívós" műsor az rtl-n 😁😁😁 Mondjuk letolt gatyával riportot készíten egy daru tetekén lakatos márkkal! 😁😁😁🤮🤮🤮🤮🤮😁😁😁
KBA98
2023. november 25. 10:41
Soha az életben nem hallottam még róla. Régen a nagy színészeket és általában a színészeket mindenki ismerte, most ez nem így van! Az RTL sorozatait ki nézi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!