Részegségre fogták, hogy levizelték a zsinagógát és náci karlendítést imitáltak a Dohány utcában randalírozó fiatalok

2022. május 04. 11:53

A 16, 20, 21 és 22 éves fiatalok beismerték a bűncselekmény elkövetését.

2022. május 04. 11:53
null

Négy budapesti fiatalt gyanúsítanak a Dohány utcai zsinagógánál vasárnap kora reggel történt csoportos garázdasággal – közölte szerdai doorstep sajtótájékoztatóján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője. Csécsi Soma elmondta,

a 16, 20, 21 és 22 éves fiatalok beismerték a bűncselekmény elkövetését, tettüket mindannyian megbánták és ittasságukkal magyarázták.

A sajtóban megjelent felvételek tanúsága szerint a négy fiatal a zsinagóga előtt randalírozott, egyikük belerúgotta kerítésbe, társa egy kukába. Az ittasnak tűnő fiatalok egyike a felvétel szerint náci köszöntést, Sieg heil!-t (Győzelem, üdv!) kiabált, míg ketten náci karlendítést mutattak be. A videón az is látható, hogy szemetesből kiszedett sörösdobozzal dobják meg az épületet, majd ketten levizelik a zsinagógát.

A szóvivő elmondta: BRFK az ügyben hivatalból rendelt el nyomozást csoportosan elkövetett garázdaság miatt, akkor még ismeretlen tettesek ellen. Két napon belül azonosították a fiatalokat, akiket kedden gyanúsítottként hallgattak ki.

A náci jelképekre vontakozó újságírói kérdésre Csécsi Soma azt mondta, hogy az ügyben csoportosan elkövetett garázdaság miatt folyik az eljárás, mert a fiatalok magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat vagy megbotránkoztatást keltsen. A nyomozóhatóság vizsgálja, hogy más bűncselekmény is megvalósult-e.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Varga László és akkor mi a picsa van
2022. május 05. 00:28
remélem, ha alkohol, vagy drog hatása alatt követ el bárki bármit, a büntetési tétel megduplázódik. Nekem ezt követeli a jogérzetem. Újabban minden bűnöző az alkoholos befolyásoltság rizsájára hivatkozik. A kommunizmusban tudták, hogy a dupla büntetési tétel, az kellő visszatartó erő.
Zolotarjov
2022. május 04. 22:09
Gerygrádban pihenő azovisták lehettek.:)
kozmosz
2022. május 04. 20:50
A kerítés meg jajgatott.
vtznmnksr
2022. május 04. 20:46
Ez így mindjárt más, ha részegek voltak. Fejenként 8 év börtön, és el van boronálva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!