Egy pohár sör: 250 000 forint

2021. október 31. 13:28

Túlszámlázó vendéglátóhelyet számoltak fel a hatóságok Budapesten. Az üzletvezetőket őrizetbe vették – közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.

2021. október 31. 13:28
null

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint csütörtök éjjel tartottak akciót egy erzsébetvárosi szórakozóhelyen, mert információjuk volt arról, hogy az ott dolgozók az elmúlt időszakban több alkalommal is a többszörösét számlázták ki vendégeiknek.

A Rákóczi úton működő bárnál a nyomozók már ismerős üzemeltetőket azonosítottak, korábban – szintén túlszámlázás miatt – ugyanahhoz a családhoz tartozó üzletet számoltak fel a Váci úton.

A gyanú szerint az alkalmazottak becsábították a külföldi vendégeket a szórakozóhelyre, majd italt vittek nekik akkor is, ha nem rendeltek. Amikor a vendégek távozni akartak, a fogyasztáshoz képest jóval magasabb összeget kellett fizetniük. Előfordult, hogy egy pohár sörért 250 ezer forintot kértek. Az alkalmazottak – hogy biztosan megkapják a pénzt –, több esetben a bankautomatákhoz is elkísérték a vendégeket, de volt, hogy ellopták az illető pénztárcáját, illetve megfenyegették és megverték.

A BRFK az Országos Idegenrendészeti Főigazgatósággal, a Fővárosi Katasztrófavédelemi Igazgatósággal, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, valamint az erzsébetvárosi önkormányzat és a fővárosi kormányhivatal VI. kerületi népegészségügyi osztályának munkatársaival közösen tartott csütörtöki ellenőrzésen tetten érték az alkalmazottakat, akik

egy német állampolgárnak 212 ezer forintos italfogyasztásról állítottak ki számlát, holott a férfi csak egy kávét kért.

Amikor a vendég vitatta az összeget, azzal fenyegették: ha nem rendezi a fogyasztást, rendőrt hívnak és az eljárásban felmerülő költségeket, valamint a tolmács díját is neki kell megtérítenie. A német férfi a nyomozóknak azt is elmondta, hogy a bárban két nő ültette le, majd vitte neki az italokat, anélkül, hogy ő rendelt volna, hiszen pacemakere miatt nem is szokott alkoholt inni.

A bárból a rendőrök három alkalmazottat állítottak elő, két nőt és a biztonsági őrt, akinél kést, gáz- és riasztófegyvert, valamint gázspray-t is találtak.

Az üzletet vezető 56 éves nőt szintén a bárban, 36 éves fiát a lakásán fogták el. A nyomozók több mint 7 millió forint értékben foglaltak le autót, számítógépeket, táblagépeket, mobiltelefonokat és pénzt.

Az üzletszerűen elkövetett csalás miatt indított eljárásban négy embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük a két üzletvezetőt a csalás mellett személyi szabadság megsértésével és önbíráskodással is gyanúsítják. A rendőrök a két tulajdonost őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat – olvasható a BRFK közleményében.

(MTI)

Fotó: MTI/Mónus Márton

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ujujuj
2021. november 02. 10:48
Azt nem értem, hogy az ilyen túlszámlázós helyek mit gondolnak? Hogy soha nem fognak lebukni? Senki nem fogja őket följelenteni? És hogy nem lehet ellenük kb. 15 perc alatt bizonyítékot gyűjteni? A legostobább bűnelkövetési formák egyike.
koronaszepe
2021. november 01. 20:55
Ez rablás! Sittre velük!
Mirtilla
2021. október 31. 14:42
"A Rákóczi úton működő bárnál a nyomozók már ismerős üzemeltetőket azonosítottak, korábban – szintén túlszámlázás miatt – ugyanahhoz a családhoz tartozó üzletet számoltak fel a Váci úton." Vagyis ugyanaz a család ,ugyanugy most is játszva-nevetve kifizeti a büntetést és jövőre majd folytatják a nyilt szini szabadrablást egy másik helyen.
Secnir
2021. október 31. 14:36
megkérdezném az ún. jogalkotókat és rendőri vezetőket: az első (második, sokadik) eset után hogy nyithattak újabb vállalkozást? nyilvánossá vannak-e téve azok az adatok, amikor magyarok külföldi vendéggel betérve (és angolul kommunikálva) azt tapasztalták, hogy a betérő rendőrök régi ismerősként üdvözölték a tulajt? és hogy miért nem indult eljárás a rendőrök ellen? és hogy a váci úti boltból "befolyó" extrabevételből mennyit kapott anno a polgármester? kínzó kérdések ezek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!