Így vesznek búcsút Törőcsik Maritól a Nemzeti Színház előtt

2021. április 18. 19:03

A hét minden napján 10 és 21 óra között lehet felkeresni az emlékhelyet.

2021. április 18. 19:03
null

Mint arról beszámoltunk, a Nemzeti Színház Hajóorrában emlékeznek Törőcsik Marira. Az emlékhelyre virágot hozott mások mellett Hobo, Vidnyánszky Attila, és Áder János köztársasági elnök is.

Az emlékhely a hét minden napján 10 és 21 óra között látogatható, a Nemzeti Színház közleménye szerint a színművésznő kedvence a sárgarózsa volt, ezzel a virággal emlékezhetnek rá.

Az intézmény arra kéri a tiszteletüket tevőket, hogy a Nemzeti Színház Hajóorrát a Soroksári út felől kijelölt útvonalon közelítsék meg. A járványhelyzetre való tekintettel azt kérik, fokozottan ügyeljenek a megfelelő távolságtartásra. Ha lerótták kegyeletüket, a tömeg elkerülése érdekében a Duna felőli oldalon, a Nemzeti Színház parkolójának irányába lehet távozni.

Törőcsik Mari kérésére a temetést szűk családi körben tartják majd – közölték.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

***

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

***

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

***

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

***

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

(MTI)

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DFK
2021. április 19. 05:00
Mekkora manapság egy rózsa ökológiai lánnyoma?
rongilas
2021. április 18. 20:31
Egyik - szegény, azóta meghalt (agyonvert) barátom kedvenc virága is a sárga rózsa volt. Valóban, szerintem nincs mögöttes tartalom. (Illésék is megénekelték).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!