hvg.hu: Bezárta budapesti nagykövetségét Afganisztán

2015. augusztus 11. 14:43

A hvg.hu információi szerint takarékosságra hivatkozva zárta be Afganisztán budapesti nagykövetségét. A portál arra hívja fel a figyelmet, hogy ez megnehezíti a Magyarországon menedékkérelmet benyújtó afgánok eseteges önkéntes hazatérését, valamint papírokhoz és tolmácshoz jutásukat is.

2015. augusztus 11. 14:43

Afganisztán takarékossági okokból csökkenti külképviseleteinek számát, ezért zárt be a budapesti afgán nagykövetség is – tudta meg a hvg.hu a Külügyminisztériumtól. A magyarországi diplomáciai képviselet már július 1-jén beszüntette tevékenységét – írják.

A portál megszólaltatta a menedékkérőket segítő Migration Aid nevű szervezet szóvivőjét, Zsohár Zsuzsát, aki elmondta: az Afganisztánból érkezett menedékkérők akkor fordultak országuk követségéhez, amikor magyar eljárásban tolmácsra, illetve hivatalos okiratokra volt szükségük. 

A Helsinki Bizottság menekültügyi programvezetője, Gyulai Gábor úgy gondolja, kevésbé jogi, inkább technikai nehézséget jelent a követségbezárás, legfőképpen azok számára, akik úgy döntenek, visszatérnének a közel-keleti országba. 

A menedékkérők többsége nem fordul hazája diplomatáihoz, mivel éppen az állami szervek üldözése elől menekülnek. Az afgánok helyzete viszont más, ők azért hagyják el országukat, mert az nem tudja őket megvédeni az üldöztetéstől – magyarázza a hvg.hu cikke. 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
illesl
2015. augusztus 11. 18:44
Vélhetően egy kiválóan megkoreografált országfoglalás kezdődött el. A népvándorlók 80-90 % fiatal, öntudatos hívő fiatal férfi. Most, hogy már több, mint 100.000 népvándorló regisztrált itt,legjobb módszer bezárni a követséget. Nincs pénz, jól hangzik. Viszont nehezíti a kapcsolattartást. Arról nem is szólva, hogy Magyarország ismeretem szerint békefenntartókkal még ott van. Innét nézve már nagyon gyanús.
Biomechanoid
2015. augusztus 11. 16:30
Jaj, Istenem, hol a szívgyógyszerem!
TAVIROZSA
2015. augusztus 11. 16:00
ezt nem értem, pedig most lenne igazán szükség rájuk !
alex.leopardi
2015. augusztus 11. 15:59
az amcsit kellene és minden afgánt odaexportálni,ott jólét van
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!