Dózsa László: Biszku kollaboráns, hazaáruló, aki halálbüntetést érdemel

2015. június 23. 17:51

Biszku Béla, mint idegen hatalom talpnyalója, egy kollaboráns, egy hazaáruló – mondta Dózsa László színész, aki 15 évesen vett részt az '56-os harcokban, és akit akkor annyira összevertek, hogy a klinikai halál állapotába került. Hozzátette: a hazaárulók halálbüntetést érdemelnek, a világon mindenhol.

2015. június 23. 17:51

Dózsa László színész, rendező, érdemes művész arról beszélt az N1TV-nek, hogy a Fővárosi Ítélőtábla ítéletével nem csak Biszku Bélát mentették fel, hanem „az összes kollaboráns hazaárulót, aki azt a rendszert kiszolgálta”. Nem egy 94 éves öregemberről van szó, hanem egy eszméről, amit Biszku Béla képviselt, amiben tizenéves gyerekeket öltek meg, és amit most rehabilitáltak – tette hozzá.

Azt is kijelentette, hogy az ügynöki listákat nyilvánosságra kell hozni. A művész egyébként a KDNP tagja, de erősen szimpatizál a Jobbikkal. A Jobbik lenne az első, aki elbújtatná azokat a zsidókat, akiket üldöznek – mondta a zsidózás vádjára reagálva. 

Dózsa 1956 októberében 15 évesen vett részt a pesti utcákon zajló fegyveres harcokban. Miután többedmagával megadta magát, falhoz állították őket, és légvédelmi gépágyúval lőttek rájuk. Dózsa László nyaklövést kapott, de túlélte a sortüzet, viszont ezt a karhatalmisták nem vették észre, és tömegsírba dobták. Miután valaki felfedezte, hogy még él, kórházba vitték, később azonban ismét a karhatalom kezére jutott. Vallatás közben annyira összerugdosták, hogy a klinikai halál állapotába került. 

Korábban az Indexnek mesélte el, hogy késpbb találkozott egykori vallatójával, aki portás volt a rádiónál.

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fantomas
2016. november 02. 11:36
Kamu a mese ! kivégző osztag elé állították. Társai egytől-egyig holtan rogytak össze, őt kivéve !! a lövedék a torkán találta el, sőt még egy kukoricagránát repeszei is eltalálták !! eszméletlenre verték: a kíméletlen ütlegeléstől a klinikai halál állapotába került.!! tömegsírba dobták, majd oltott mésszel leöntötték. A sírásó azonban észrevette, hogy a gyerek mozog, kiemelte őt a tetemek közül, így mentve meg az élve eltemetéstől!! nyolc órán át operálták a Szabolcs utcai kórházban: szétzúzott koponyacsontját fémlemezzel pótolták ki!! Akkor ez mind,mind szemen szedett hazugság !! Egyszerűen nem lehet el hinni neki !! Ilyen van !! de csak az ANDERSEN legszebb meséiben !
katus
2015. június 25. 09:57
ÚJABB KÉPVISELŐ HAGYTA OTT A FIDESZT ÓZDON, TÖBBSÉGBEN A JOBBIK Tovább bomlott az ózdi Fidesz, miután a szerdai képviselő-testületi ülésen Janiczak Dávid jobbikos polgármester felolvasta Vitális István fideszes képviselő beadványát, melyben bejelentette, hogy kilép a Fidesz-KDNP frakcióból, és a jövőben független képviselőként fog tevékenykedni. Az Ózd.hu-n olvasható beszámoló szerint az ex-fideszessé váló képviselő azt mondta: „Aki figyeli az eseményeket, az tudhatja, hogy a közelmúltban feloszlatták a Fidesz ózdi szervezetét. Nemrégiben lezajlott egy folyamat, amelynek keretében be lehetett adni az új jelentkezési lapot. Én ezt megtettem, de a napokban választ kaptam Riz Gábor választókerületi elnöktől, nem támogatta a választókerületi tanács a felvételemet, azaz a továbbiakban nem vagyok tagja a Fidesznek. Ezért azt gondolom, hogy teljesen logikus lépés volt, hogy a Fidesz-KDNP frakciójának sem legyek a jövőben a tagja”. Mint arról május közepén már beszámoltunk, belső ellentétek, személyes konfliktusok, morális válság, félelmek, ellentétek miatt oszlott fel a Fidesz ózdi szervezete, és az új csapatból sokak kimaradtak, például - ahogy Vitális esetében is láthatjuk - önkormányzati képviselők is. Az újabb fideszes kilépés után a képviselő-testületben többségbe kerültek a jobbikosok, az új állás szerint a Jobbiknak 5, a Fidesz-KDNP-nek 4 képviselője van, további négyen függetlenek, és egyetlen MSZP-DK-s ember van az önkormányzatban. Az országos szinten is váltópárti szerepre törő Jobbik által delegált polgármester tavaly novemberben, egy megismételt polgármester-választáson elsöprő, 64,44 százalékos eredménnyel lett a város első embere. Bár akkor a képviselő-testület összetételéről nem szavaztak újra, így a Jobbik kétharmados győzelme ellenére sem vihetett be több embert az önkormányzatba, mint amennyit az első szavazás alapján tehetett, később a fideszesek sorban kezdték otthagyni a frakciót.
4 millió éhező Magyarországon
2015. június 24. 19:02
Mindjárt 2015. június 24. 07:35 Dózsa László egy igaz hazafi! Isten éltesse sokáig! ÁMEN
kjkj945
2015. június 24. 17:24
Érdemel hal áll de Biszkú nem ül!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!