Kövér eltávolíttatná Károlyi szobrát

2010. június 10. 08:01

Négy év múlva már nem fog a mostani helyén állni a Károlyi-szobor - mondta Kövér László a Magyar Hírlap és az Echo Tv közönségtalálkozóján egy kérdésre válaszolva. A bankadóval kapcsolatban elmondta, szabad a piac, korábban feleannyi bankkal is megvoltunk.

2010. június 10. 08:01
Kövér László a Polgárok Házában, a Magyar Hírlap és az Echo Tv közönségtalálkozóján egy kérdésre válaszolva jelentette ki, négy év múlva már nem fog a mostani helyén állni az Országház melletti Károlyi Mihály-szobor. A fideszes politikus szerint a mostani szobor helyébe Kéthly Annáért kellene állítani, aki véleménye szerint valódi szociáldemokrata volt, nem úgy mint a mostani „szocialista áldemokraták”. Kövér elmondta, nem tartja véletlennek, hogy az MSZP nem merte róla elnevezni pártalapítványát, és egyetlen köztéri szobrot sem emeltetett neki.
 
A Fidesz választmányi elnöke szólt arról is, hogy úgy tűnik, megerősödött Gyurcsány Ferenc pártbeli informális hatalma. Kövér László szerint Gyurcsányék nem képesek levonni bukásuk konzekvenciáit, útjuk ezért a semmibe vezet, „el fognak tűnni”. A tervezett, évi 200 milliárdos bankadóval kapcsolatban elmondta, „szabad a magyar piac, ahogy be lehetett lépni, úgy szabad kimenni is”, korábban feleannyi bankkal is megvoltunk - tette hozzá.

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drienovác
2010. június 10. 14:14
de vissza a k szoborhoz, mi lenne, ha beolvasztanák, és a Tisza Istvánnak csinálnának belőle szobrot?
drienovác
2010. június 10. 13:53
mi lenne, ha a károlyi szobrot felajánlanánk a kisebbségnek, hasznosítság, ahogy a fémeket általában szokták, esetleg el is árverezhetik, hátha az olyan potentátok mint gyurcsány, bajnai, oszkó, simor licitálnak rá
cutcopy
2010. június 10. 13:10
Fektessék Kádár sírjába, ha jól tudom üres..
==T==
2010. június 10. 12:31
A károlyi szobor eltávolításának nagyon ideje volt, de nem Kéthly szobor kéne oda, hanem vagy a korábbi Tisza szobor, vagy valaki olyané, aki kb. megtestesíti a nemzeti egységet. Pl. Dózsa György vagy I. Szent László, esetleg Hunyadi Mátyás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!